Kettős állampolgársággal nem rendelkező külhoni magyarok is csatlakozhatnak a Momentumhoz

Ország

A Momentum megalakulása óta kiemelten foglalkozik a külhoni és külföldre vándorolt magyarokkal – írja közleményében a párt. Ennek is köszönhető, hogy a Momentumnak van a legtöbb külföldön működő alapszervezete – a kivándorolt magyarok Nyugat-Európa-szerte több, mint 10 városban hoztak létre helyi momentumos közösségeket és dolgoznak folyamatosan a magyarokért. Emellett több tucat külhonban (Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Vajdaságban) élő magyar, illetve onnan Magyarországra telepedett tag is erősíti közösségünket.

Azért, hogy a Momentumhoz való csatlakozást lehetővé tegyük a kettős állampolgársággal nem rendelkező magyarok számára is, alapszabályt is módosítottunk.

Emellett egyre több külhoni településsel tervezzük felvenni a kapcsolatot, hogy egyrészt ott is összekössük a Momentum értékeit valló embereket, másrészt hogy megismerjük azokat a kérdéseket, melyekben valóban segíteni tudjuk őket.

Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy a magyarországi pártok foglalkozzanak a külhoni magyarság kérdésével, ezért is alakult meg párton belül a magyarságpolitikai szakmunkacsoport, valamint a külhoni építkezéssel foglalkozó külhoni hálózatosodás munkacsoport is.

Célunk, hogy minden magyar a szülőföldjén boldogulhasson a 21. században is és egy olyan Kárpát-medencét építsünk, ahonnan nem kell elmenni és ahova érdemes hazamenni.