Meglátogatták a debreceni négyes ikreket
Az országos sajtót is bejárta a hír, hogy nemrég négyes ikrek születtek Debrecenben. A családnál járt Papp László polgármester és Széles Diána alpolgármester, akik felajánlották az önkormányzat segítségét.
Az országos sajtót is bejárta a hír, hogy nemrég négyes ikrek születtek Debrecenben. A családnál járt Papp László polgármester és Széles Diána alpolgármester, akik felajánlották az önkormányzat segítségét.
A képviselő-testület módosította a közgyűlés által a polgármesterre, valamint a bizottságokra átruházott hatáskörök és feladatok jegyzékét, mely az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet része.
A hétvégén még hidegebb lehet, helyenként akár mínusz 13 Celius-fokig is hűlhet a levegő, ugyanakkor napsütéses, száraz időre lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Késő délutántól a megélénkülő északkeleti széllel beszivárgó, száraz kontinentális levegő hatására egyre nagyobb területen kiderül az ég, hajnalban már csak a Dunántúl nyugati felében lehet több felhő.
A Debreceni Egyetem karitatív szervezete több gyermek- és családotthont látogat végig az Észak-alföldi régióban.2016. december 17-én (szombaton) 8.30 órai kezdettel.
A Debreceni Művelődési Központ szervezésében – az előttünk álló napokban is – a város számos 12 pontján zajlanak Adventi városrészi családi programok.
Idén is várja a látogatókat a Nagyerdei Stadion északi kapujánál a mobil jégpálya.
Befejeződött a Debrecen Megyei Jogú Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 8/2003. (V. 23.) Kr. rendelet módosítása az Agrár-Innovációs Park területére vonatkozóan.
Új közterületek létrejötte, valamint valamint az iskola-egészségügyi ellátásban résztvevő nevelési-oktatási intézmények gyermeklétszám-változásai miatt a közgyűlés módosított háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi, védőnői körzeteket, valamint iskola-egészségügyi ellátási területeket.
A Debreceni Református Nagytemplom orgonájának története több évszázadra nyúlik vissza, azonban az eredeti hangszer már számtalan módosításon, javításon és fejlesztésen esett át a hosszú idő alatt.