Várható időjárás az ország területén csütörtök estig
Szerdán eleinte a nyugati és a délkeleti, keleti határnál több lesz a felhő, helyenként havazás, hózápor még előfordulhat, majd csökken a felhőzet.
Szerdán eleinte a nyugati és a délkeleti, keleti határnál több lesz a felhő, helyenként havazás, hózápor még előfordulhat, majd csökken a felhőzet.
Madarász Lajos, a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület tagja és Vincellér Tibor, az egyesület elnöke kiemeli egy jég alá csúszott staffordshire terrier tetemét a nyíregyházi Bujtosi-tóból.
A debreceni Nagyerdei Stadion északi kapujánál felállított mobil jégpálya a mai napon, 2016. december 27-én megnyitott.
Bár a magyar utónév lista több mint négyezer keresztnevet tartalmaz, minden évben bebizonyosodik, hogy egyes szülőknek ez nem elegendő kínálat.
Délelőtt mindenütt lecsökken a felhőzet, és napközben már alapvetően napos-gomolyfelhős idő várható felhőátvonulásokkal, egy-egy záporral, hózáporral.
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszéke 2006 óta foglalkozik városban előforduló varjúfélékkel, kiemelt figyelmet fordítva a dolmányos varjúra.
Debreceni és derecskei rászolultaknak vittek karácsonyi ajándékokat.
Hat év után is sokan igénylik a magyar állampolgárságot. Az egyszerűsített honosításra a csíkszeredai külképviseleten adták le a legtöbb kérést – hangzott el az M1 csatornán vasárnap.
A következő napokban némileg melegszik a levegő, de többfelé erős, néhol viharos lesz a szél. Sok csapadék nem várható, de a több-kevesebb napsütés mellett továbbra is lehet ónos szitálás, hószállingózás – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Az ónos eső veszélye miatt korábban több Pest megyei járásra kiadott riasztást mérsékelték, de továbbra is országszerte elsőfokú riasztások vannak érvényben.