Hol ne közlekedjünk rutinból Debrecenben? Útinform-jelentés
Az önkormányzat megküldte szokásos jelentését, amiből megtudhatjuk, hol végeznek munkálatokat Debrecen útjain, utcáin.
Az önkormányzat megküldte szokásos jelentését, amiből megtudhatjuk, hol végeznek munkálatokat Debrecen útjain, utcáin.
A legmagasabb fokú, vörös riasztást rendelte el az Országos Meteorológiai Szolgálat Borsod-Abaúj-Zemplén megyére.
Olyan rajzokat várnak, amelyek a klímaváltozás hatásaira, következményeire, az alkalmazkodás lehetőségeire hívják fel a figyelmet, valamint, hogy hogyan viselkedhetnek a gyerekek környezettudatosan az éghajlat megóvása érdekében.
Szerdán északon, délkeleten párás, ködös lehet a hajnal, napközben többfelé előfordulhat eső, zápor, keleten, északkeleten egy-egy zivatar sem kizárt.
Elkészült az Alteo új debreceni erőműve: a cégnek ez már a második erőműve a városban, amely a helyi hulladéklerakó telepen keletkezett depóniagázból állít elő villamos energiát – közölte ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója a keddi erőműavatáson.
A vádlott 2015 augusztusától egy élelmiszer üzletlánc egyik debreceni üzletében dolgozott boltvezetőként.
Baleset történt a Baksay Sándor utca Hadházi út kereszteződésében. Ezért a 3A troli-, és a 16, 23, 23Y-os autóbuszok terelőútvonalon közlekednek.
A Sámsoni úton, a Budai Nagy Antal utca környékén a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szegélykő rekonstrukciós munkát végez, mely forgalomlassulást, torlódást eredményez, ezért a 11-es, 19-es, 23-as, 23Y-os, 25-ös és 25Y-os autóbuszaink 15-25 perces késéssel közlekednek.
Dr. Szeverényi Péter debreceni szülész nőgyógyász, a Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság elnöke kapta a Kopp-Skrabski közönség díját.
G.Nagyné Dr. Maczó Ágnes főszervező arról tájékoztatott, hogy G. Nagy Ilián Csaba királyfi című székely nemzeti rockopera mai előadását az esős időjárás ellenére is megtartják szeptember 17-én (vasárnap) kb. 18.30-tól a Nagytemplom előtt a Debreceni Hajdú Táncegyüttes közreműködésével.