Elkezdődött a magyar-szerb katonai gyakorlat szervezése
Gyakorlat tervezői konferenciát tartottak február végén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.
Gyakorlat tervezői konferenciát tartottak február végén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.
Idén május 1-től még több élményt fog kínálni a Nagyerdei Szabadtéri Játékok – hangsúlyozta Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező ügyvezetője azon a sajtóbeszélgetésen, amelyet március 8-án tartottak a Kölcsey Központ kávézójában.
A 2018. március 10-én, szombaton 14 óra 30 perckor kezdődő DVSC – Újpest FC bajnoki labdarúgó mérkőzés zavartalan lebonyolítása érdekében forgalomkorlátozás lesz a Nagyerdőn.
Március 11-én újra Debrecenbe látogat a PlayIT Show.
Mimit néhány napja a gyepmesteri telepről hozták el néhány napja. Ideiglenes befogadójánál nagyon hamar beilleszkedett.
Idén különleges napra, nőnapra esik a minden évben március második csütörtökén tartott Vese Világnapja, amelynek a középpontjában ebből adódóan a vese és a nők egészsége áll.
Újraindult a vonatforgalom Püspökladány és Kaba között, de továbbra is jelentős, 60-120 perces késésekre kell számítani – közölte a Mávinform szerda délután az MTI-vel.
Leszakította a felsővezetéket Püspökladány és Kaba között kora délután a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon közlekedő vonat, ezért a két állomás között egyelőre nem járnak a vonatok. Akár egyórás késések is lehetnek.
A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon.
Idén februárban is tovább nőtt a debreceni utasforgalom. 26%-kal többen, mintegy 22 765-en vették igénybe Magyarország legdinamikusabb fejlődő repülőterét.