Tavaszi karriernap és mini állásbörze lesz a Nyíregyházi Egyetemen

Helyi hírek

A Nyíregyházi Egyetem 2022. május 10-én szervezi meg tavaszi karriernapját és mini állásbörzéjét a hallgatók és a végzős diákok számára. – közölte a Nyíregyházi Egyetem


A megnyitó 10 órától kezdődik az egyetem A épületében.  Vassné prof. dr. Figula Erika rektor a nyitóbeszédében köszönti a résztvevőket és ismerteti a napi programokat. Az eseményen köszöntő beszédet mond Halkóné dr. Rudolf Éva kancellár is.

Az egyetem területén, több helyszínen egész napos programok várják a kilátogatókat. Az érdeklődők térítésmentesen vehetnek részt az előadásokon, workshopokon és a bemutatókon. Az eseményhez mini állásbörze is kapcsolódik, ahol az intézmény szakmai partnerei mutatkoznak be. Karrierépítési tanácsadással, valamint állásajánlatokkal kedveskednek az érdeklődőknek.

A karrierépítési előadások és a mini állásbörze mellett, a Nemzetközi tapasztalatszerzési lehetőségekről, az Erasmus+ ösztöndíjakról és a Linkedinről is hallhatnak hasznos tanácsokat a diákok. Emellett pályázati tanácsadással is szolgálnak a szervezők. Az eseményen a Magyar Honvédség is részt vesz egy bemutató előadással. A részletes programok ezen a linken érhetőek el.