A környezetszennyezés, a dohányzás, a herevisszér-tágulat, a cukorbetegség, a heredaganatok és az életkor befolyásolhatják leginkább a hímivarsejtek minőségét egy minden eddiginél átfogóbb elemzés szerint – közölte a Semmelweis Egyetem kedden az MTI-vel.
Az egyetem szakemberei csaknem 27 ezer tanulmányból kiindulva összegezték a spermiumok örökítőanyagának károsodását okozó legveszélyesebb tényezőket. A férfiak nemzőképessége az elmúlt évtizedekben drasztikusan csökkent. A kutatás a megelőzés fontosságára is felhívja a figyelmet. A szakemberek azt várták, hogy a hímivarsejtek minősége 40 éves kor után kezd jelentősen romlani, ám az elemzés kimutatta, hogy 50 éves kortól emelkedhet a DNS-töredezettség meghatározó mértékben, átlagosan 12,58 százalékkal – áll a közleményben.
A DNS-töredezettség vizsgálata 2021-ben került hivatalosan a nemzetközi irányelvek közé – tudatták. Általában a 25 százalék alatti töredezettség tekinthető optimálisnak, e felett csökken a spontán fogamzás esélye, 50 százalékos érték fölött pedig a lombikprogram sikerének aránya is alacsonyabb – ismertették. Korábbi kutatásokra hivatkozva azt írták, hogy a nyugati, fejlett országokban átlagosan hatból egy pár küzd meddőségi problémákkal, az okok pedig körülbelül fele-fele arányban oszlanak meg a férfiak és a nők között.
Bár az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkent a nem ismert eredetű meddőségek aránya, az esetek mintegy 30 százalékában még mindig nem találják az okokat – hangsúlyozta közleményében a Semmelweis Egyetem, hozzátéve, szakemberek szerint már a gyermektervezés időszakában érdemes az életmódtényezőket optimalizálni, például letenni a cigarettát, rendszeres fizikai aktivitást folytatni, egészségesebben táplálkozni.