Felállították Hajdúszoboszló karácsonyfáját

Közös ünnepre várták a hajdúszoboszlóiakat az adventi vásár nyitányára november 27-én. Délután 16 órakor nyitották meg a karácsonyig tartó „forgatagot”, melyen beszédet mondott Marosi György Csongorönkormányzati képviselő, valamint imát mondott Fekete András, görög katolikus parókus, esperes.

Debrecenben is várja az adományokat a Mikulásgyár

Számos újdonsággal, programokkal is várja az adományozókat a Mikulásgyár fő üzeme a budapesti Ötvenhatosok terén, ahova a rászorulók számára felajánlott tartós élelmiszereket, tisztító és tisztálkodási szereket, valamint jó állapotú könyveket és játékokat várnak december 21-ig – hangzott el a jótékonysági akció pénteki megnyitóján a fővárosi gyűjtőközpontban.