Újra éjszakai távcsöves csillagnézés az Agórában
Pénteken ismét lesz éjszakai távcsöves csillagnézés az Agórában. A népszerű program 2017. július 14-én este fél 9-kor kezdődik.
Pénteken ismét lesz éjszakai távcsöves csillagnézés az Agórában. A népszerű program 2017. július 14-én este fél 9-kor kezdődik.
A DKV a Csokonai Színházzal közösen rendezett kiállítást 2017. június 1. és 14. között. A nagy sikerű tárlaton a látogatók megismerkedhettek a villamos-közlekedés fejlődésével, kortörténetbe ágyazva.
A Berettyóújfalui Járási Ügyészség a vádlott ellen maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon.
Az Erfurtba induló repülőjárathoz igazodva két extra Airport 1 jelzésű autóbuszt indítanak 2017. július 13-án, csütörtökön.
Tizenegy év börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság hétfőn nem jogerősen egy korábban cirkuszi artistaként dolgozó férfit, aki házakba, lakásokba tört be Debrecenben és az ország több városában, főként ékszereket, órákat és jelentős összegű készpénzt lopott.
A Széchenyi utcán zajló aszfaltozási munkák miatt (a járművek nem férnek el a munkagépektől) a Segner tér irányába közlekedő 3/3A, 4-es trolibuszok, valamint a 25-ös, 25Y-os, 41-es, 42-es és 45-ös autóbuszok a Piac utca – Miklós utca – Nemzetőr utca – Antall József utca – Széchenyi utca terelőútvonalon közlekednek.
A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség egészségügyi termék hamisításának bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.
Készül Hajdúnánás első kabalafigurájának, Duhaj Kapitánynak az életnagyságú változata. Ahhoz, hogy elkészüljön, várják a kicsiket és nagyokat július 15-én, szombaton a családi napra, a Fürdő előtti térre.
Békés és Csongrád megyében a legmagasabb szintre, harmadfokúra emelte a hőség miatt kiadott figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn.
A Debreceni Törvényszék július 14-én második alkalommal rendezi meg a „Bíróságok éjszakája” elnevezésű programját.