Gyógyult madarakat engedtek szabadon hétvégén a madárkórházban
A Hortobágyi Madárkórházban a hétvégén bárki szabadon engedhetett egy sérüléséből felépült madarat.
A Hortobágyi Madárkórházban a hétvégén bárki szabadon engedhetett egy sérüléséből felépült madarat.
A Lahner utca Létai út felőli szakaszán útburkolat felújítási munkák miatt 2017. augusztus 23-án, reggel 8 órától előreláthatólag 16 óra 30 percig a 15Y-os és 41Y-os autóbuszjáratok terelőútvonalon közlekednek.
Négy nap alatt több mint 30 ezren keresték fel a debreceni Farmer Expót, amely vasárnap este ért véget az egyetem Böszörményi úti campusán – közölte Vaszkó László vásárigazgató az MTI-vel.
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata együttműködve a Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Nonprofit ZRt–vel, LED-es közvilágítási mintaprojektet létesített.
Rúzsa Magdi koncert lesz az augusztus 19-i ünnepi hétvégén Hajdúszoboszlón a Hungarospa nagyszínpadán.
A fehérorosz Mogiljov megye kereskedelmi küldöttségét fogadta 2017. augusztus 18-án hivatalában Barcsa Lajos alpolgármester.
A helyszínelés befejeződött. A villamosok ismét a teljes vonalon, megszakítás nélkül végig közlekednek.
A megye számos pontján várják a véradókat. Ne feledje, a véradással több életet is megmenthet!
Háromnapos gálaünnep kezdődött pénteken a Derecskei Gyümölcsösben abból az alkalomból, hogy ezen a hétvégén kerülnek kosárba az idei első érett Gála almák azokról az almafákról, amelyek elültetésében tavasszal ezer gyerek segített – jelezte az MTI-nek a helyszínen Szabó Imre, az almáskert tulajdonosa.
Több mint 600 millió forintból bővítette termelési kapacitását a Daniella Ipari Park Kft. 166,54 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) keretében – közölte a debreceni székhelyű cég az MTI-vel.