Lezárnak egy buszmegállót a Széchenyi utcán
Garanciális javítási munkák miatt a kivitelező lezárja a Széchenyi utcán a Debreceni Ítélőtábla elnevezésű megállóhelyet.
Garanciális javítási munkák miatt a kivitelező lezárja a Széchenyi utcán a Debreceni Ítélőtábla elnevezésű megállóhelyet.
A Debrecen-Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai térségbe 35,81 milliárd forint összegű forrás érkezik, ebből harminc fejlesztési programot valósítanak meg, két kivétellel valamennyit hazai forrásból – fejtette ki a Tisza-tó Térségi Fejlesztési tanács elnöke egy poroszlói sajtótájékoztatón csütörtökön.
A terület- és településfejlesztési operatív program keretből most újabb 2.3 milliárd forint támogatást nyert el tíz Hajdú-Bihar megyei település.
Debrecenben, a Nagyerdei Stadionban 2017. szeptember 9-én 18 órától rendezik meg a DVSC- DIÓSGYŐRI VTK labdarúgó mérkőzést. A közlekedőknek ideiglenes forgalomkorlátozásra, rendőri ellenőrzésre kell számítaniuk.
Ezeken a helyeken számíthatunk útlezárásra, felújításra, karbantartásra.
Az 1-es villamos vonalán, a belvárosi szakaszon több helyszínen pályakarbantartást végeznek a DKV szakemberei 2017. szeptember 8-án éjszakáig.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételt hajt végre Debrecenben 2017. szeptember 1. és 2018. április 30. között. Az adatfelvétel megnevezése: OECD Felnőttek Képesség- és Kompetenciamérési Programja (PIAAC).
A DRAGON FIRE elnevezésű gyakorlaton a KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj (KFOR Tacres Reserve Battalion- KTRBN) a Koszovóban állomásozó erők más elemeivel kiegészülve hajtott végre egy összetett harcászati feladatot augusztus első felében.
A Kedvenc Szakbolt hálózat Társadalmi Felelősségvállalás Programja keretén belül 2017. július 6 – augusztus 19. közötti időszakban karitatív akciót szervezett a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára.
Finom ízekkel; kolbásszal és sörrel vendégelik meg a donorokat a Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezetének önkéntesei és munkatársai szeptember 7-én a 13.00 és 17.30 közötti véradáson a Hajdú-bihari Napló Székházában (a Dósa Nádor tér 10. alatt).