Közokirat-hamisítás miatt áll bíróság elé
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa 2017.09.28-án 10 órától a következő ügyet tárgyalja.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa 2017.09.28-án 10 órától a következő ügyet tárgyalja.
Az új forgalmi rend kialakítása érdekében 2017 júliusában és augusztusában több útszakaszon újult meg az aszfaltburkolat a Széchenyi, a Kossuth és a Szent Anna utcán.
Futóversennyel, kerékpártúrával, akadály- és kerékpárdíszítő versennyel is várták a kicsiket és nagyokat szeptember 22-én, pénteken a hajdúvárosban.
Irodalmi pályázatot hirdet a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat a megye felső tagozatos általános iskolásai számára.
2017. szeptember 18-án nemzetközi szakértők érkeztek Debrecenbe a Night Light – „Regionális politikák javítása a fényszennyezés csökkentése, illetve a csillagos égbolt védelme és felértékelése érdekében” – Interreg Europe projekt keretében.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
Ma van az európai autómentes nap, ezért a szokásosnál többen érkeztek reggel kerékpárral dolgozni.
Szeptemberben az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely helyőrsége a Honvédelmi Nyugdíjas Klubok Országos Szövetség csoportját fogadta.
Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap alkalmából 2017. szeptember 22-én változatos programok várják az érdeklődőket Hajdúszoboszlón. Az idei év mottója: „Közös út, közös jövő”. Témája: tiszta, közösségi és intelligens mobilitás.
Jogerősen is 6 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a vádlottat, aki még 2012-ben pénzt fogadott el olyan fogyasztóktól, akiknél manipulált villanyórákra bukkant az áramszolgáltató.