Erősport: Juhász Péter télen is megállíthatatlan

Sport

A mádi erősember a decemberi első fordulót követően a CESA® téli liga második versenyét is megnyerte. Kiemelkedő létszám, végsőkig szoros küzdelem és újabb Juhász Péter-siker – így foglalhatnánk össze röviden a CESA téli liga 2. fordulója, azaz a Vertikál-kupa történéseit.„Volt két bosszantó hibám, de természetesen örülök a győzelemnek” – mondta Közép-Európai Erősember Szervezet (CESA) égisze alatt megrendezett téli liga 2. versenyének győztese, Juhász Péter. A civilben tűzoltóként dolgozó sportember az öt szám alatt 46 pontot gyűjtött, ezzel megelőzve riválisait, köztük az ezüstöt szerző Molnár Zsoltot (42 pont) és Sebestyén Jánost (40 pont).

A Vertikál polgárdi telephelyén megtartott fordulón két kategóriában – összesen – 22 sportoló vett részt. A legjobbak között, az A-csoportban tízen. Az élmezőny kiegyensúlyozottságát bizonyítja, hogy az öt versenyszámban négy különböző induló volt a legjobb: kamionhúzásban Trencsányi Patrik, vikingnyomásban Juhász, kerékforgatásban Molnár, lengősúlycipelésben Sebestyén, vegyespakolásban – miként összesítésben is – Juhász Péter volt a legjobb.

„Ami bosszant, az a kerék, nyáron nagyobb súlyokkal dolgozunk, más technikát igényel, és itt is ugyanazzal a technikával próbálkoztam. Egyszerűen rosszul mértem fel a súlyt, más megoldást választva azt hiszem, lehettem volna gyorsabb is. A másik hibát a lengősúly cipelésnél követtem el, túl alacsony alapmagasságot beállítva. Itt Sebestyén Jani két tizedet adott Molnár Janinak, aki pedig nekem kettőt, szóval fél másodpercen belül voltunk mind a hárman” – adott gyorselemzést Juhász, aki ezt követően a pozitívumokra is kitért, megjegyezve, néha egészen apró változtatásokon múlhat a jó teljesítmény.

„Nem is emlékszem olyan magyar bajnoki versenyre, ahol nyomószámban nyerni tudtam volna, itt viszont a vikingnél sikerült. A másik, amire nagyon büszke vagyok, az rögvest az elején, a kamionhúzásban elért második helyem. Mindig kérdeztem a nagyöregeket, hogy lehetnék jobb kamionhúzó és ők azt a tippet adták, az ideálisnál kisebb, feszesebb cipőben érdemes húzni. Éveken át 44-es cipőt használtam, most viszont váltottam 46-osra. Másodpercekkel jobban tudtam teljesíteni attól, hogy kényelmesebb volt” – árult el egy kulisszatitkot.

„Ilyenkor télen mindig nagyobb a sérülésveszély, ilyen szempontból volt bennem némi félsz, igyekeztem amikor csak lehetett a melegedőben lenni. Nem érdemes az idény elején egyetlen versenyért kockáztatni az egész évet. Örülök, hogy sikerült jól teljesíteni és elkerült engem és a többieket is a sérülés. Összességében ismét egy nagyon jó hangulatú verseny volt, jó, kicsit kiszakadni a hétköznapokból” – tette hozzá a győztes, aki a Mádról Polgárdiba vezető három és fél órás autóúton sem unatkozott, köszönhetően egy rég nem látott útitársnak, a kétéves kihagyás után ismét versenyző Boros Adriánnak.

„Igazi megszállott ő is, igyekszik a munka mellett, és most már két kislány apukájaként is a lehető legjobb körülményeket megteremteni otthon az edzéshez. Úgy tért vissza, mint aki semennyit sem hagyott ki. A későbbiekben oda kell rá figyelni, most negyedik lett, de biztos, hogy a dobogóért fog küzdeni ő is.”

A másodosztályt jelentő B-kategóriában a székesfehérvári Vass István tudott győzni (49 pont), megelőzve Jancsovics Tivadart (48) és Locskai Józsefet (46.5).

„Nagy köszönettel tartozunk a remek helyszínért a Vertikálnak – összegezte a napot a társszervező Boda Gábor, a Prémium Média & Sport Management vezérigazgatója. – Remek versenyen vagyunk túl, korábban is látszott, a sportág alapvetően egy nyári sport, de azt jó ideje tudtuk, hogy a versenyzőkben meglenne az igény arra is, hogy a téli holtszezonban is megmérettethessék magukat. Jó látni, hogy ilyen sokan indultak a második fordulóban. Kezdés előtt kicsit aggódtunk, ugyan 14 fokot ígértek végül 8 fokban kellett versenyezni, ami az ízületeknek, izmoknak nem feltétlenül a legjobb. Ezért is dolgozunk kisebb, a nyárihoz képest nagyjából háromnegyedes súlyokkal. Szerencsére minden rendben ment, és már alig várjuk, hogy három hét múlva újra találkozzunk” – tekintett előre.

A tervek szerint a CESA téli liga 3. fordulója február 27-én lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük