Gépkocsikból lopottTiszavasváriban, a rendőrök tetten érték

Rendőrség

A Tiszavasvári Rendőrkapitányságra 2020. december 22-én 22 óra 42 perckor érkezett a bejelentés, mely szerint az egyik tiszavasvári lakótelepen egy férfi próbálja kinyitni a parkoló autókat, és az egyikből sikerült is eltulajdonítania egy táskát, amivel távozott.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről! Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

A rendőrök haladéktalanul a megadott helyre mentek, ahol addigra az egyik szolgálaton kívül lévő kollégájuk elfogta a menekülő férfit, és megérkezésükig a helyszínen visszatartotta. A rendőrök B. E. 20 éves tiszavasvári lakost bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a rendőrkapitányságra előállították.

A rendőrök a feltételezett elkövetőtől lefoglalták a gépkocsiból eltulajdonított táskát, amelyben személyes iratok, élelmiszerek és italok voltak, de találtak nála olyan pirotechnikai termékeket is, amelyeknek birtoklása jogsértő. A nyomozók a tetten ért férfit lopás vétség elkövetésének gyanújával kihallgatták. A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését, és vallomásában azt is elmondta, hogy az este folyamán, valamint az elmúlt napokban több alkalommal kísérelt meg, vagy tulajdonított el értékeket a város területén parkoló gépkocsikból.

A Tiszavasvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsított őrizetbe vétele mellett vizsgálja az elkövetett bűncselekményeket, továbbá a pirotechnikai termékek birtoklása miatt külön szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben – tájékoztatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.