Better konferencia

Nyíregyházán tartották a BETTER projekt zárókonferenciáját

Helyi hírek

Közel négyéves munka ért véget a 2019-ben indult határokon átívelő BETTER projektben. A Városháza Krúdy terme adott helyet a zárókonferenciának kedden, ahol a részt vevő öt partnerváros képviselői gyűltek össze, hogy szakmai előadásokat hallgassanak meg és tapasztalatcserét folytassanak arról, hogy miként vettek át jó gyakorlatokat egymástól az e-közigazgatás területén.

A BETTER egy 2019-ben indult Interreg Europe projekt, mely az unió 27 országában és mellette Norvégiában és Svájcban van  jelen. A program célja, hogy a programban résztvevőknek az e-közigazgatási területén tapasztalatokat adjon át és lehetőségeket teremtsen új megoldások kifejlesztésére. A helyi és területi hatóságok regionális innovációs  erőforrásokat szabadítanak fel, és ezzel párhuzamosan a magánszemélyek és vállalkozások jobb közszolgáltatásokhoz jutnak hozzá. A projekt öt város összefogásában valósul meg. A partnerségben érvényesül a kiegyensúlyozott földrajzi lefedettség elve. Az Európai Unió északi részéről svéd és észt, nyugati részéről brit, a déli égtájról olasz, keleti részéről pedig Nyíregyháza, mint magyar partner alkotja a konzorciumot.

– Az első ciklusban létrehoztunk egy Polgármesteri Kabinetet 2011-ben, azon belül hangsúlyosan egy Pályázati Referatúrát, ezért is tudtunk annyi pályázatot nyerni. Három fővel indultunk, majd ez húsz fővé vált. 2014-ben azt határoztuk el, hogy transznacionális projektben szeretnénk részt venni. Lassan tíz év telt el és tíz sikeres pályázat van mögöttünk. Ezzel kitágult a látókörünk. Ebben a projektben is Genova, Birmingham, Gävle és Tartu vesz részt. Több mint három évig tartott a projekt, amely arról szól, hogy az e-közigazgatást, a digitalizációt hogyan tudjuk használni. Nagyon tanulságos volt, arra törekszünk, hogy beépítsük az önkormányzati rendszer mindennapi munkájába, konkrétan a Fenntartható Városfejlesztési Stratégiánkban már tudtuk hasznosítani. De arra is törekszünk, hogy ez átmenjen a köztudatba, a városban működő cégek, szervezetek és az itt élő emberek is tapasztalják közvetve ennek a hasznait – mondta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.