Szeged, napelem, Szegedi Vízmű Zrt., telephely, fejlesztés, Solar Konstrukt Kft.

Önellátó háztartásokat akar a kormány, nem pedig olyanokat, amelyek áramot táplálnak a hálózatba

Gazdaság

Január elsejétől a kormány az ország jelentős részén feloldja a háztartási méretű kiserőművek átmeneti betáplálási korlátozását, párhuzamosan pedig megérkezik az új bruttó elszámolási szabályozás is – jelentette be Lantos Csaba a Portfolio Energy Investment Forum című konferenciáján.

Az energiaügyi miniszter ismertette azt is, hogy nettó 5 forint körüli átvételi árra számíthatnak a napelemesek egy kilowattnyi áramért. Szeptemberben az Energiaügyi Minisztérium még azt közölte, hogy céljuk lehetővé tenni a napelemes termelők piacra lépését. Most Lantos lényegében ennek az ellenkezőjét fogalmazta meg, amikor ezt mondta:

Mi azt szeretnénk ösztönözni, hogy önellátásra rendezkedjenek be a háztartásokat, de ne erőműveket építsenek.

A kabinet egy új 75 milliárd forintos támogatási programot is indít, de feltétel, hogy akkumulátort is építsen magának a pályázó.