Szeged, építkezés, Bagoly Utcai Bölcsőde, bölcsőde, gyermek, önkormányzat

20 százalékkal több céget számoltak fel idén, mint tavaly

Gazdaság

Idén eddig mintegy 10 ezer cégfelszámolás történt, míg tavaly 8111, 2021-ben pedig 4359 cég szűnt meg; az iparágakat tekintve a tavalyi adatok alapján magas kockázatú az építőipar, az agrárium pedig a legstabilabb – közölte a Csődvédelem.hu Tanácsadó Kft. szerdán az MTI-vel.

A felszámolások száma többszöröse a csődeljárásokénak, utóbbiakból ugyanis 2021-ben 22, tavaly 30, idén eddig pedig 14 eljárás indult. A közleményben Tihanyi Nikolett, a Csődvédelem.hu Tanácsadó Kft. ügyvezetője megjegyezte, leginkább a cég méretétől függ, hogy ki melyik utat választja, hiszen a csődeljárást sok esetben csak a nagyvállalatok engedhetik meg maguknak. Esetükben a vállalati márka, bizonyos jogok nem eladhatósága, a know-how, és az egész rendelkezésre álló infrastruktúra miatt sokszor érdemes inkább átszervezni a működést felszámolás helyett.

A csődeljárások alacsony száma azzal is magyarázható, hogy Magyarországon sokaknak zsákutcát, megbélyegzést jelent a csőd, holott az a cég, mely a csődeljárás útjára lép tudatosabb üzleti átgondolást mondhat magáénak, mint aki egyszerűn felszámolja magát. Tihanyi Nikolett szerint az évi több ezres felszámolási adatot már csak a felszámolóbiztosok leterheltsége miatt is fontos lenne lefaragni.

A felszámolási eljárásokat tekintve azt is megállapították, hogy az újonnan indított eljárások 40 százalékát a 3-5 éve működő cégek tették ki. Regionális bontásban pedig a főváros és Pest vármegye vezeti ezt a listát: az új felszámolási eljárások több mint 80 százalékát itt indították. A felszámolások szempontjából a legutóbbi adatok szerint kiemelkedően magas kockázatú az építőipar, amelyben tavaly 2526, 2021-ben pedig 1280 felszámolás indult. Szintén duplájára nőtt a felszámolások száma az autóiparban, amelyet különösen sújtott a beszállítói láncok akadozása, a beszerzési árak emelkedése. A legkisebb arányban az agráriumot érintik a felszámolási eljárások, ez a legstabilabb ágazat most az országban.

A csődeljárások szektoronkénti bontásánál pedig rámutattak, hogy a kereskedelmi szektorban több, a piacon meghatározó szereplő jelentett csődöt az elmúlt időszaban: köztük energiakereskedő, szeszesital-kereskedő, elektronikai kereskedő, de gyártószektorban is jellemző volt a piacvezető cégek csődje, példaként a Dunaferrt, SFL technologiest és a Tungsramot említették. Arra is felhívták a figyelmet, hogy egy később bekövetkező nehéz helyzetet vetíthet előre egyebek mellett a külső finanszírozás fojtogató hatása az üzleti modellben, valamint a szervezeten belül tettenérhető rossz gazdálkodás, amikor a cég már nagyra nőtt, de az ezt lekövető vállalati kultúraváltás elmaradt.
Tihanyi Nikolett szerint a fizetési késedelem a végrehajtás előszobája, ha ez egy céggel rendszerszinten megtörténik, akkor érdemes szakember segítségét kérni az optimalizáláshoz, hogy ne a végrehajtási eljárás, inkasszók útjára lépjen a cég – olvasható a cég közleményében.