Georgia államban izgalmas szenátusi választás várható

Világ

Georgia államban csaknem kétmillióan éltek az előzetes választás lehetőségével a keddi, megismételt szenátorválasztás előtt, ennek eredménye dönti el a Kongresszus felsőházának erőviszonyait.

Az állami kormányzati adatok szerint a múlt héten hétfőtől péntekig között mintegy 1,85 millió szavazat érkezett postán, és három napon is megdőlt az egyetlen napon leadott voksok számának korábbi rekordja. Pénteken, az előzetes választás utolsó napján, 350 ezren éltek a lehetőséggel, a szavazóhelyiségek előtt hosszú sorok alakultak ki. A hivatalos közlés szerint a szavazók csaknem harmada afroamerikai választópolgár, ami jóval magasabb arány, mint a november 8-i választás idején.

A déli tagállamban két afroamerikai jelölt versenyez a szenátusi székért: a demokrata párti Raphael Warnock eddigi szenátor, aki 2020-as megválasztásakor az első afroamerikai szenátor volt Georgiában. Republikánus párti kihívója Herschel Walker, korábbi profi amerikaifutball-játékos. Az előzetes felmérések szoros versenyt mutatnak, a demokrata párti jelölt enyhe fölényével.

Raphael Warnock kampányát múlt héten Barack Obama korábbi amerikai elnök (2008-2016) személyesen támogatta, míg felesége, Michelle Obama telefonos választási reklámokban buzdította a szavazókat a demokrata párti jelölt melletti voksolásra.

A Republikánus Párt több magas rangú politikusa szintén Georgia államban kampányolt az elmúlt hetekben. A republikánusok szavazóik mozgósítására törekedtek, arra alapozva, hogy november 8-án kormányzójelöltjük, Brian Kemp meggyőző többséggel győzte le demokrata párti ellenfelét. Georgia államban azért kell megismételni a szenátorválasztást, mert a félidős választáson egyik jelölt sem nyerte el a szavazók több mint 50 százalékának bizalmát, miután egy harmadik jelölt miatt megoszlottak a voksok. Az összesen 4 millió leadott voksból akkor a demokrata párti jelölt mintegy 37 ezerrel kapott több szavazatot republikánus párti kihívójánál.

A november 8. utáni választási eredmények alapján a 100 fős amerikai szenátusban jelenleg a Demokrata Pártnak 50, míg a Republikánus Pártnak 49 helye van. Szavazategyenlőség esetén ugyan Kamala Harris demokrata párti alelnök szavazata dönt a szenátusi voksolások során, ugyanakkor 50-50 fős létszámegyenlőség esetén a szenátusi bizottságokban meg kell osztani a vezető pozíciókat a Republikánus és Demokrata Párt szenátorai között.