Amerikai veteránok jelentkeznek önkéntesnek az ukrán idegenlégióba.

Világ

Amerikai háborús veteránok készülnek önkéntesként Ukrajnában harcolni – olvasható a The New York Times amerikai napilap internetes honlapján.

Egy floridai egykori tengerészgyalogos, pénteken repült Varsóba, hogy az ukrán hadsereg segítségére siessen. Korábban két ízben is Irakban szolgált. Egyike a számos amerikai veteránnak, akik Volodimir Zelenszkij ukrán elnök biztatására részt akarnak venni az ukrajnai harcokban. Az ukrán elnök a héten jelentette be egy “nemzetközi légió” felállítását és önkénteseket kért szerte a világból, hogy segítsék országának Oroszország ellen védelmét.
Egy másik önkéntes veterán, a szárazföldi haderő volt tisztje a Volunteers for Ukraine (Önkénteseket Ukrajnának) nevű szervezetnek közvetít adományozókat a felszerelés és a repülőjegyek megvásárlására.

A veteránok elmondták, hogy a múlt tapasztatai nyomán vállalják az önkéntességet. Vannak közöttük, akik a kudarcba fulladt iraki és afganisztáni misszió után akarnak szépíteni, mások a demokráciát akarják megvédeni a totális lerohanóval szemben.

Amerikai vezetők igyekeznek a segítség más módjai felé terelni az amerikaiakat. A héten tartott sajtótájékoztatóján Antony Blinken külügyminiszter humanitárius segítségnyújtást végző civil szervezetek támogatására szólította fel a segíteni vágyókat, valamint arra, hogy “Ukrajna ügyének és az Oroszország okozta válság békés megoldásának védelmezőiként” lépjenek fel.

Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszter vasárnapi online sajtótájékoztatóján az Interfax-Ukrajna hírügynökség jelentése szerint közölte, ötvenkét ország veteránjai és önkéntesei utaznak Ukrajnában, hogy az ukránok oldalán harcoljanak Oroszország ellen. Hozzátette, hogy a jelentkezők száma már húszezer körül jár.

A Kijev megsegítésére érkező nyugati zsoldosokat a nemzetközi humanitárius jog alapján nem fogja megilletni a hadifogolystátus – figyelmeztetett csütörtökön Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. “A legjobb, ami a zsoldosokra várhat elfogásuk esetén, az a büntetőjogi felelősségre vonás lehet” – mondta a szóvivő.