Trump: a 2020-as választás az alkotmánybíróságon ér majd véget

Világ

A 2020-as választás az alkotmánybíróságon ér majd véget – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban egy rendezvényen.

Az elnök az 1961-ben, a Kuba ellen a Disznó-öbölben megkísérelt invázióban részt vett amerikai és kubai-amerikai veteránokat tüntetett ki, s az ünnepség után beszélt a november 3-i választásokról.

Kijelentette, hogy az új alkotmánybíró megválasztása éppen azért fontos, mert szerinte az őszi elnökválasztási eredményről az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság dönt majd.

Megismételte korábban már többször hangoztatott álláspontját, miszerint a demokraták a levélben szavazás erőltetésével el akarnák csalni a választást. “Amit a demokraták akarnak, az egy szélhámosság, és ez a szélhámosság az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága elé kerül majd” – fogalmazott utalva a levélszavazásra.

A Fehér Ház ünnepségén jelen volt Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor is, aki a szenátus igazságügyi bizottságának elnöke. Ez a bizottság vezeti majd az új alkotmánybíró-jelölt meghallgatását.

A múlt pénteken 87 éves korában elhunyt Ruth Bader Ginsburg, az alkotmánybíróság liberális tagja, és Trump jelezte, hogy még a választások előtt szeretne új alkotmánybírót. Közölte: mindenképpen nőt jelöl. A jelölt nevét a héten szombaton hozza nyilvánosságra. Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője kedden bejelentette, hogy már megvan a szenátusi többség a várható jelölt megszavazásához. Ha ez megtörténik, akkor az alkotmánybíróság összetétele 6:3 arányban konzervatív lesz.