Nyuszi-futásra készülhet Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Sport

Idén ünnepli gyermekprogramjainak 30. évfordulóját a mezőfalvai Kovács István, aki jórészt önerőből szervezi a Nyuszi-futást és a Mikulás-futást.

A hosszútávfutó – aki 1998-ban elfutott a finnországi Rovaniemibe és megkapta a Mikulás-nagykövet címet – a tavaszi szünetben szabolcsi településekre látogat el a Baptista Szeretetszolgálat segítségével, többek között Besenyődre, Rohodra, Nyírparasznyára, Tiszaadonyra, Tiszakerecsenyre, Beszterecre, Tiszabercelre, Tiszadobra és Tiszadadára. Egy nap több helyszín is szerepel a programban. A Nyuszi-futás mellett a 67 éves sportember élménybeszámolót tart és ajándékozásra is sor kerül.

Kovács István, aki tagja volt a 2008-as pekingi játékok magyar fáklyavivőinek, évente 60-65 kistérségi településre jut el, többségükre kerékpárral.

A nyíregyházi program: