Az M4 Sport élő adásában kisorsolták a Magyar Kupa harmadik fordulójának párosításait. A sorsolásnál az alábbi szabályokat kellett betartani. Az NB1-es csapatok csak alsóbb osztályú csapatokat kaphattak, míg az alacsonyabb osztályú csapatok mellé bárkit kisorsolhattak.
Mindig az a csapat volt a pályaválasztó, aki alacsonyabb osztályú volt. Ha a kisorsoltak ugyanabba az osztályba tartoztak, akkor az a csapat, amelyik kevesebbszer volt hazai pályán az első két fordulóban, ha ez is megegyezett akkor az, akit először kisorsoltak játszik hazai pályán.
Három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csapat is érdekelt volt a sorsolásban. A Kisvárda a budapesti BVSC otthonában lép majd pályára, Nyíregyháza a Hajdú-Bihari megye I-es Monostorpályi otthonában szerepel majd, míg a megye I-es Mátészalka az Újpest labdarúgócsapatát fogadja. A forduló további párosításai:
MOL Magyar Kupa, 3. forduló, a 32 közé jutásért:
MÁTÉSZALKAI MTK (megyei I.) – Újpest FC
Monostorpályi SE (Hajdú-Bihar I.) – NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC (NB II)
BVSC-Zugló (NB III) – KISVÁRDA FC
Dabas FC (NB III)-Debreceni VSC
Tiszakécskei LC (NB II)-Kecskeméti TE
Dorogi FC (NB II)-Budapest Honvéd
Bicskei TC (NB III)-Ferencvárosi TC
Aqvital FC Csákvár (NB II)-Puskás Akadémia FC
III. Kerületi TVE (NB III)-MOL Fehérvár FC
Balassagyarmati VSE (NB III)-Vasas FC
Pécsi MFC (NB II)-Paksi FC
Kaposvári Rákóczi FC (NB III)-Zalaegerszegi TE
Szekszárdi UFC (NB III)-Mezőkövesd Zsóry FC
Diósgyőri VTK (NB II)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II)
HR-Rent Kozármisleny (NB II)–Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II)
ESMTK (NB III)–Soroksár SC (NB II)
Tiszafüredi VSE (NB III)–BFC Siófok (NB II)
FC Ajka (NB II)–Szentlőrinc (NB II)
Füzesgyarmati SK (NB III)–Credobus Mosonmagyaróvár (NB II)
- Kerületi Issimo SE (BLSZ I.)–MTK Budapest (NB II)
Iváncsa KSE (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II)
Pécsvárad SE Prosport.hu (Baranya I.)–ETO FC Győr (NB II)
Putnok FC (NB III)–Szombathelyi Haladás (NB II)
Bölcske SE (Tolna I.)–Budafoki MTE (NB II)
Szegedi VSE Pizzamonster (Csongrád-Csanád I.)–Békéscsaba 1912 Előre (NB II)
Jászberényi FC (NB III)–Debreceni EAC (NB III)
Balatonfüredi FC (NB III)–Komáromi VSE (NB III)
FC Nagykanizsa (NB III)–FC Hatvan (NB III)
Zalaszentgróti VFC (Zala I.)–Monor (NB III)
Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom I.)–Szolnoki MÁV FC (NB III)
Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron II.)–BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)
Nagyatádi FC (Somogy I.)–Deszk SC (Csongrád-Csanád I.)