Keresi a rendőrség a szamosszegi gyújtogatót

Keresi a rendőrség a szamosszegi gyújtogatót

Rendőrség

A Mátészalkai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy szamosszegi gyújtogatás ügyében.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen, aki március 7-én 4 óra körül egy szamosszegi ingatlanon lévő sertéskarámot szándékosan felgyújtott. A tűzeset következtében az épületben jelentős anyagi kár keletkezett, valamint a benne tartott állatok is megsérültek.

A bűncselekmény elkövetését a telephely biztonsági kamerája rögzítette.

A rendőrség kéri, aki az ügy körülményeiről, valamint az ismeretlen tettes kilétéről érdemleges információval rendelkezik, az jelentkezzen személyesen a Mátészalkai Rendőrkapitányságon, telefonon a 06-42-524-600-as számon, vagy bejelentést tehet a 112-es központi segélyhívón, illetve névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is.