Nyíregyházi Törvényszék

Ittasan megszúrta élettársát egy nyíregyházi nő

Rendőrség

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség azt a nőt, aki a vele szakító élettársát egy konyhakéssel mellkason szúrta. – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség.

A  vádlott és a sértett 2020 augusztusában létesítettek élettársi kapcsolatot, majd Nyíregyházán egy minigarzont béreltek ki, ahol együtt éltek. 2022 márciusára az élettársi kapcsolat megromlott, mert a nő italozni kezdett, ezért a sértett közölte vele, hogy nem kíván vele tovább együtt élni, és el is fog költözni az albérletből. Másnap a vádlott az egyik közeli parkban szeszes italt fogyasztott, majd ittas állapotban este kilenc óra körül ért haza, ahol találkozott a sértettel, és veszekedni kezdtek. A vita során a nő elővett a konyhafiókból egy 20 cm pengehosszúságú kést, és azzal fenyegetőzött, hogy ha a sértett szakít vele, akkor öngyilkos lesz.

A férfi megpróbálta a nő kezéből a kést elvenni, így akarta megakadályozni az öngyilkosságot, azonban eközben a vádlott egy esetben megszúrta a késsel a férfit a mellkasán, akinek életveszélyes sérülése keletkezett. A vádlott ezt követően értesítette a mentőket, majd a helyszínen várta meg a rendőröket. A vádlott elismerte a felelősségét a nyomozás során, a sértett pedig nem kérte azt, hogy megbüntessék a nőt. Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, akkor a bíróság két év börtönbüntetésre ítélje, melynek a végrehajtását öt évre függessze fel, illetve rendelje el a pártfogó felügyeletét is.

Az ügyben döntést a Nyíregyházi Törvényszék fog hozni.