Rendőr járőrök

1340 forintért ütöttek le egy férfit Tiszacsegén

Rendőrség

Kiraboltak egy férfit Tiszacsegén június 2-án, pénteken késő este. A bejelentés után a járőrök azonnal a helyszínre mentek és meghallgatták a sértetett. Mint kiderült, egyik ismerőse támadta meg, leütötte, majd a zsebéből kivette a pénzét.

A rendőrök egy órán belül elfogták a 25 éves helyi lakost, gyanúsítotti kihallgatását követően pedig bűnügyi őrizetbe vették. Letartóztatását az illetékes járásbíróság 2023. június 5-én rendelte el.

Kihallgatásán részeletes beismerő vallomást tett, mindössze 1340 forintot sikerült megszereznie áldozatától.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben – tájékoztatott a rendőrség.