Elfogták a nyírkátai gyilkost

Rendőrség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást O. B. 31 éves nyírkátai lakos ellen. – közölte a police.hu

A férfi 2023. május 27-én hajnali 3 órakor kereste fel élettársát, akit a hajánál fogva megragadott és arra kényszerítette, hogy vele menjen, majd ismeretlen helyre távoztak. Ezalatt O. B. az asszonyt több alkalommal bántalmazta, majd megfojtotta. A nő holttestét 8 óra után Nyírkáta külterületén találták meg, azonban a férfi elmenekült a helyszínről.

A szabolcsi nyomozók haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és a feltételezett elkövető felkutatását, aminek eredményeképpen csupán néhány órán belül 2023. május 27-én 12 órakor Nyírkátán egy szántóföldön elfogták.

A rendőrök O. B.-t a vármegyei rendőr-főkapitányságra előállítottak gyanúsítottként kihallgattak, majd őrizetbe vették. A férfi vallomásában a bűncselekmény elkövetését elismerte. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előterjesztést tett a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.