Elítélték a rendőr alezredest, aki felborult Aranyosapátinál a rendőrségi motorcsónakjával

Rendőrség

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa 2023. május 12-i jogerős döntésével 392.000 forint pénzbüntetéssel és 6 hónap vízi járművezetéstől eltiltással sújtotta az egyik vízirendészeti rendőrőrs parancsnokát, vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt.

A katonai büntetőeljárásban a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség 2022 decemberében emelt vádat.

A rendőr alezredes 2021. április 22-én napközben járőrszolgálatot látott el a Tisza folyón egy alárendeltjével, a szolgálati kisgéphajót az örsparancsnok vezette. Amikor azonban a Tiszaadony és Aranyosapáti közötti kompátkelőhöz értek a rendőr alezredes közlekedése során elhaladt a jobb parton kitűzött „Nem szabadon közlekedő komp” tájékoztató jelzés mellett, majd közeledett a köteles komphoz, amelynek acélsodronya ekkor felemelt állapotban volt.

Amikor a komp személyzete észlelte a kisgéphajó közeledését, fehér színű jelzőzászlóval figyelmeztették arra, hogy az acélsodrony felemelt állapotban van, a hajózási út nem szabad. Ennek ellenére a rendőr alezredes a vízi közlekedésre vonatkozó szabályt megszegve, az alacsonyvezetésű köteles komp kifeszített kötelét túlságosan megközelítette, majd járőrtársa egy ott horgászó férfit igazoltatott.

A rendőr kérte a komp személyzetét, hogy engedjék le a kompkötelet, majd anélkül, hogy ennek megtörténtét megvárta volna hátramenetbe kezdett, majd a műszaki előírásokat be nem tartva hirtelen mozdulattal előremenetbe váltott, amelynek következtében a motor leállt, a víz sodrása pedig a lefelé mozgó, de még a víz fölött lévő kompkötél felé sodorta a motorcsónakot, amelynek nekiütközött, majd felborult.

A baleset következtében a járőrhajó felborult, a vádlott és a járőrtársa a 10 fokos vízbe esett úgy, hogy nem volt rajtuk mentőmellény. Szerencsére meg tudtak kapaszkodni a járőrhajó hasi bordázatában addig, amíg őket a vízből a közeli kompról kimentették.

A rendőrparancsnok súlyosan gondatlan magatartásával járőrtársa életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.