Nyíregyházi Törvényszék

Életfogytig tartó fegyházbüntetést kaphat az a szabolcsi férfi, aki közös italozás során megölte gyermekkori barátját

Rendőrség

Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja az ügyészség azt a férfit, aki az elmúlt év őszén közös italozást követően többször nyakon szúrta gyermekkori barátját, aki ettől a helyszínen elhalálozott. – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség.

A 45 éves vádlott és vele egykorú barátja már az általános iskola óta ismerték egymást, felnőttként pedig közös munkahelyen dolgoztak, egyébként pedig baráti kapcsolatot ápoltak.

2022. november 29-én délelőtt az italozó életmódot folytató sértett elment a vádlott lakására, hogy egy munkahelyi jelenléti ívet aláírasson, és közben azt kérte, hogy a vádlott kínálja meg őt pálinkával. A két férfi legalább egy liter pálinkát elfogyasztott és mindketten súlyosan ittas állapotba kerültek. Utólag nem tisztázható okból összeszólalkoztak, melynek során lökdösték egymást, dulakodtak, az erőteljesebb testfelépítésű vádlott az esti órákban többször meg is ütötte a sértettet. Látva a kialakuló verekedést, a vádlott felesége és gyermekei 18 óra körül elhagyták a lakást, de az asszony rendőri segítséget kért a lakásukhoz, mert arra gondolt, hogy elfajulhat a verekedés.

Ezt követően az ittassága miatt a fotelban ülő és onnan felállni nem tudó sértettet a vádlott tovább bántalmazta, a száját befogta, többször megütötte. A vádlott magához vett egy zsebkést is, amivel a sértettet a nyakán többször megszúrta. A szúrások hatására a sértett kivérzett, amitől a helyszínen elhalálozott, a vádlott pedig lefeküdt aludni a hálószobában.

A letartóztatásban lévő vádlottat az ügyészség különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja. A vádiratban az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélje a vádlottat, és állapítsa meg, hogy legkorábban 26 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.