Nyíregyházi Törvényszék

Tárgyalást kért a feleségét megfojtó szabolcsi férfi

Rendőrség

A Nyíregyházi Törvényszék 2022. szeptember 27-én tartott előkészítő ülést az emberölés bűntette miatt M.T. vádlottal szemben indult büntetőeljárásban. – közölte a Nyíregyházi Törvényszék.

A férfi a feleségével egy Szabolcs megyei településen élt együtt, de a házasságuk egy pár hónapja már megromlott a férfi féltékenysége miatt. 2022. január 1-jére virradó éjszaka ismét szóváltásba keveredtek, mely során a férfi olyan erővel szorította meg az ágyban fekvő felesége nyakát, hogy az asszony a helyszínen meghalt.

A férfi tette után megrémült és öngyilkosságot próbált elkövetni, mivel ez nem sikerült reggel 7 órakor telefonon értesítette a segélyhívót a történtekről.

Az előkészítő ülésen a vádlott beismerte bűnösségét a vádiratban foglaltak szerint, azonban nem mondott le tárgyaláshoz való jogáról és eltúlzottnak találta az ügyészség által indítványozott 13 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetést.

A bíróság az előkészítő ülést követően tárgyalást tartott az ügyben, mely során kihallgatta a vádlottat, aki azonban részletes vallomást nem tett. A bíróság az ügyben 2022. november 10-én fog újabb tárgyalást tartani, ahol elmeorvos-, és pszichológus szakértők, valamint tanú kihallgatására kerül sor.