Rabláshoz vezetett a közös program Tuzséron- a gyanúsított a rendőrök őrizetében

Rendőrség

A Záhonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást V. L. 45 éves rétközberencsi lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfi együtt italozott ismerősével 2020. október 14-én Rétközberencsen. A férfiak együtt utaztak Kisvárdára, ahol tovább folytatták az italozást, majd onnan vonattal Tuzsérra mentek látogatóba.

Visszafelé az idősebb férfi gyalog indult el a vasúti sínek mentén Tuzsérról Kisvárda felé, amikor útitársa megtámadta. Több alkalommal megütötte, ettől a földre esett, ahol további ütéseket szenvedett el. V. L. pénzt követelt, de ezt a bántalmazott férfi megtagadta, így támadója átkutatta, elszaggatta a ruházatát, és elvette a nála lévő, mintegy húszezer forintnyi készpénzét. A férfi áldozatát hátrahagyta, és a zsákmányolt készpénzzel elmenekült.

A rendőrök a bejelentés után haladéktalanul megkezdték az ismeretlen helyen tartózkodó V. L. felkutatását, akit rövid időn belül elfogtak, gyanúsítottként kihallgattak, és őrizetbe vettek – tájékoztatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.