Rajtaütés Nyíregyházán

Rendőrség

Csempészett jövedéki termékeket tulajdonítottak el egy nyíregyházi társasház pincéjéből – tájékoztatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának munkatársai előzetes bűnügyi információik alapján betörés közben ütöttek rajta egy négyfős társaságon. A nyomozók 2020. szeptember 8-án éjszaka Nyíregyházán, egy lakótelepi háztömb alagsorában érték tetten a férfiakat, akik az általuk feltört pincéből igyekeztek eltulajdonítani az ott tárolt magyar adó- és zárjegy nélküli dohánytermékeket.

A társaság tagjai a pincében lévő több millió forint értékű csempészett jövedéki terméket éppen a pincéből hordták ki, és gépkocsijukba pakolták be, amikor a rendőrök megérkeztek. A nyomozók B. J. 46 éves, K. A. 47 éves nyíregyházi, valamint L. A. 48 éves tiszarádi és O. A. 52 éves érpataki lakosokat a helyszínen elfogták, és a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták és őrizetbe vették őket. A rendőrség az illetékes ügyészség felé előterjesztést tett a gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására.

A pincében tárolt jövedéki termékeket, a mintegy 2856 doboz cigarettát, a 17,5 kilogramm mennyiségű vágott dohányt, valamint a nyomozók által intézkedés alá vont tulajdonost, a rendőrség átadta az eljárás lefolytatására illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.