Gyanús volt a 20 éves rendszám

Rendőrség
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 32 éves hajdúhadházi lakossal szemben.

Egy mezőőr tett telefonon bejelentést 2014. december 12-én 15 óra 44 perckor a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy Hajdúböszörményben, a Nagy-Bocskai Szőlőskert dűlőútján látott egy férfit, aki ott egy körülbelül 10 éves személygépkocsival közlekedett. A mezőőr azért tett bejelentést, mivel a járművön egy körülbelül 20 éve kibocsátott rendszám volt, ami vélhetően nem a gépjármű saját hatósági jelzése.

A rendőrök a helyszínre mentek, ahol a bejelentésben szereplő személygépkocsit az egyik telek előtt megtalálták.

A járőrök bementek az ingatlanba, ahol a 32 éves férfi tagadta, hogy aznap az autóval közlekedett volna. V. Gábor elmondta, hogy a jármű hatósági jelzéseit egy korábbi közúti közlekedési ellenőrzés során a vele szemben intézkedő rendőrök elvették. A gépkocsin lévő rendszámot – amely nem az autóhoz tartozott – a járőrök lefoglalták. A hajdúhadházi lakost a rendőrök elfogták és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A 32 éves férfit a Debreceni Járásbíróság 2014. december 14-én előzetes letartóztatásba helyezte.

A nyomozást a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság – a terhelt fogvatartása mellett – befejezte és az ügyben keletkezett iratokat 2015. február 11-én vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.