A nyomozás adatai szerint 2014. augusztus 16-án 4 órakor a rendőrök Polgár, Lehel utcán észrevettek egy gyanúsan közlekedő járművet. A járőrök a személygépkocsit megállították és igazoltatták a 28 éves sofőrt, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket jelzett, ezért a férfit további mintavételre előállították a Polgári Rendőrőrsre. K. János a vezetői engedélyét a rendőrök kérésére nem tudta átadni, mivel elmondása szerint az nem volt nála. Az intézkedés során kiderült, hogy azt korábban a hatóság bevonta a tiszalúci lakostól. A nyomozók később gyanúsítottként hallgatták ki K. Jánost, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését. Az egyenruhások a férfit engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt fel is jelentették.
A terhelttel szemben a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Hajdúnánási Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya 2014. december 21-én befejezte és az ügy iratait – bíróság elé állítási javaslattal – továbbította az illetékes járási ügyészségnek.