Menczer Tamás parkolás

Pofátlanul parkolt a külügyi államtitkár, elnézéskérés helyett még neki állt feljebb

Ország

Teljesen szabálytalanul, rendszeresen a járdán parkol a Külügyminisztérium elé Menczer Tamás államtitkár egy közelben lakó honfitársunk szerint – írja Facebook-oldalán Hadházy Ákos.

A független országgyűlési képviselő úgy véli, ez nem csak az államtitkár prosztóságát mutatja, hanem azt is, mennyire fél a választóitól vagy akár újságíróktól érkező kérdésektől.

Hiszen az államtitkári lábaknak gondolom, mindegy lenne, ha pár méterrel többet kellene lépkedniük. Azért áll mégis az ajtóhoz ennyire közel, hogy mielőbb, a választókat elkerülve benn teremhessen a biztonságos épületben

– írja Hadházy, hozzátéve: Menczerrel a legkisebb baj, hogy Kern Andrástól tanul parkolni. “Amit a külügy egyik vezetőjeként az ororszok talpát nyalva tesz, az nem egy KRESZ szabálysértés, hanem hazaárulás” – fogalmaz az ellenzéki politikus.

Menczer később így reagált:

A mai balos nagy “leleplezéssel” kapcsolatban a következőkről szeretnék tájékoztatást adni.
1️⃣. Nem “parkoltam” a járdán, kiszálltam az autóból, az autóban látható kollégám azonnal elállt, senkit sem korlátoztam semmiben egy pillanatig sem.
2️⃣. A lyukas zoknis futóbolond, meg a “korrekt” 444 azt állítja, hogy én “félek” az újságíróktól. Jaj…
Mindenki, az összes baloldali újságíró is tudja, hogy én vagyok az, aki mindig megáll nekik, Parlamentben, utcán, bárhol, és addig kérdezhetnek, amíg meg nem unják. Mindez a saját oldalamon is látható.
3️⃣. A Parlamentben trágár táblákkal rohangáló Hadházy Ákos azt állítja, hogy félek az emberektől. Jaj…
Szintén dokumentált, hogy rengeteg időt töltök a választókörzetemben az emberek között.
Egyébként is olyan félős vagyok…
4️⃣. Az meg kifejezetten előnyös, hogy nem Hadházy irányítja a külpolitikát, hiszen tudjuk, hogy a baloldal az orosz gáz elzárásával lehetetlenné tette volna a fűtést a családok számára, és lerombolta volna a gazdaságot, munkahelyek szűntek volna meg tömegesen.
5️⃣. Végezetül: az életem új része, hogy itt-ott sunyiban lefotóznak. Nem baj, bátorítok mindenkit, hogy ezt folytassa. Ebből is látszik, hogy amit csinálok és mondok, az idegesíti a baloldalt❗️Számíthatnak rám a jövőben is.

Hadházy ezt nem hagyta annyiban, íme a reakciója:
Menczer államtitkár úr indulatba jött és a prosztó járdázásához illő stílusban reagált a parkolásáról szóló reggeli posztomra.
A legnagyobb arcátlansága persze nem a stílusa és nem is az, ahogyan a törvénytelen parkolását védi, hanem ahogyan – furcsa logikai ugrással – az orosz gázvásárlással dicsekszik. Ez az a brilliáns üzlet, amelynek ugyan titkolják a pontos részleteit, de azért tudható, hogy egyrészt Európában mi vesszük a legdrágábban a gázt, másrészt ez sok százmilliárd forint veszteséget okoz az országnak, azaz Önöknek.
Bejegyzésében idéz még egy olvasói kommentet, amelynek az a lényege, hogy Menczer autója a miénk, hiszen a magyarok adójából vásárolta azt.

Ha már gáz:

A Tigáz ügyfelei vehetik legdrágábban a gázt