Akkumulátorgyárak Göd Komárom Sóskút

Helyi népszavazást kezdeményez a Mi Hazánk Debrecenben az akkumulátorgyárról

Ország

Helyi népszavazást kezdeményezett a debreceni akkumulátorgyár megépítéséről a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki politikus arról beszélt: “a lakosság, a civilek, a cívisek igényeinek megfelelően, velük összefogva és melléjük állva” tették meg a lépést annak érdekében, hogy a jelenlegi “hitvita” helyett váljon világossá, mekkora helyben a környezetet és a vizeket jelentős mértékben terhelő beruházás támogatottsága.

A negyedszer is kétharmados felhatalmazást szerzett kormánypártok pont ott ütközhetnek komoly lakossági, választói ellenállásba, ahol valószínűleg a legkevésbé sem számítottak – jegyezte meg Apáti István, mondván, Debrecen a Fidesz “egyik legerősebb bástyája”, ahová egyre jelentősebb beruházásokat “tolnak át”.

Salánkiné Kuti Zsuzsanna, a párt választókerületi elnöke elmondta: kedden a helyi választási irodának benyújtott kezdeményezésükkel arról kérnék ki a debreceniek véleményét, egyetértenek-e azzal, hogy “olyan, veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem létesülhessen vagy üzemelhessen Debrecen közigazgatási területén belül, amelynek szén-dioxid-kibocsátása meghaladja az évi 100 ezer tonna, vagy ivóvíz-igénye eléri a napi 10 ezer köbméter értéket”.