Hőség, kánikula

Mi Hazánk: fontos a munkavállalói érdekképviselet erősítése

Ország

A Mi Hazánk nem bal- vagy jobboldali ügynek, hanem nemzeti ügynek tartja a magyar munkavállalók érdekképviseletét és ennek jegyében kíván politizálni – jelentette ki a párt munkaügyi kabinetjének elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Lantos János azt mondta: a Mi Hazánk szerint sem a Fidesz, sem a “vadkapitalistává vedlett” baloldal nem tartotta fontosnak a munkavállalói érdekérvényesítés erősítését. A párt azt üzeni a szakszervezeteknek: dolgozzanak együtt azért, hogy Magyarországon a magyar dolgozó legyen az első – tette hozzá.

Az elmúlt harminc évben a Fidesz és a balliberális kormányok egyaránt döntően idegen érdekeket szolgáltak, a multinacionális cégek érdekei mentén fogalmazták meg a törvényeket, emiatt a magyar bérek felháborítóan alacsonyak, sok helyen rosszak a munkakörülmények és gyenge a dolgozói érdekképviselet – közölte.

A Mi Hazánk szerint politikai meggyőződéstől független új irányt kell szabni a dolgozói érdekképviseletnek, a szakszervezetek működésének – hangsúlyozta.

Ennek jegyében rendezik meg a Hajógyári szigeten a párt majálisát, ahol ott lesz a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke és az Esztergomi Gépkocsigyártók Független Szakszervezetének elnöke is – jelezte Lantos János.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.