Hollik István: hamarosan kezdetét veszi a 11. nemzeti konzultáció

Ország

Hamarosan kezdetét veszi a 11. nemzeti konzultáció, ami a járvány utáni élet legfontosabb kérdéseit fogja tartalmazni – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez szerdán eljuttatott videonyilatkozatban.

Hollik István megjegyezte, a konzultációs ívek kézbesítése még el sem kezdődött, a baloldal máris megtámadta azt, feleslegesnek nevezve a konzultációt. Pedig “a mögöttünk hagyott válságok” rámutattak arra, hogy a 21. század a kihívások évszázada lesz, erre pedig fel kell készíteni az országot – jelentette ki, hozzátéve: ezért a konzultáció Magyarország megerősítéséről fog szólni, hiszen két veszély is leselkedik ránk: a migráció és a pandémia.

Úgy fogalmazott: azt az elmúlt évek tapasztalataiból “tudjuk, hogy ezekben az ügyekben a baloldalra nem számíthatunk”, hiszen nem segítették, hanem akadályoztak a járvány elleni védekezést, ahogy a gazdaság újraindítását is. A migráció ügyében pedig soha nem a magyar emberek, hanem mindig a bevándorláspárti Brüsszel mellé álltak – fűzte hozzá.

A kormánypárti politikus szerint Magyarország megerősítése csak akkor lehet sikeres, ha “találunk egyetértési pontokat”. Ez a célja a nemzeti konzultációnak, ezért a Fidesz és a KDNP arra biztat mindenkit, hogy vegyen részt abban, s mondja el véleményét –  közölte Hollik István.