Kunetz Zsombor: hamis, félrevezető adatok

Ország

Az ATV Start című műsorában fejtette ki véleményét a kormány által közölt, majd Karikó Katalin által helyesbített és a Magyar Orvosi Kamara szerint is erősen pontatlan oltási táblázatáról Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, orvos. – olvasható a 24.hu cikkében.

Magyarország kormánya által közzétett táblázat, melyen azt tüntették fel, hogy az itthon használt vakcinák beadása után hány megbetegedést és halálesetet regisztráltak:

Karikó Katalin, a BioNTech alelnöke szerint félrevezető a táblázat, ezért ki is egészítette néhány információval, „amit sajnálatos módon lehagytak róla”:

Kunetz Zsombor véleménye szerint:

„ez egy kásleri igénytelenséggel összerakott táblázat”: fals metodika alapján készült, számos tényt nem vesz tudomásul, és számos tényt megpróbál összemosni. Szerinte a kormány nem is valós adatokkal dolgozott, ugyanis a külföldi szakirodalom nem mutat ilyen számokat.

A külföldi adatokat ismertetve elmondta: az Amerikai Népegészségügyi Központ szerint 88 millió beoltottra 74 haláleset jutott, míg Magyarországon 1,5 millióra 273. Arról, hogy az eltérés mögött az állna, hogy nálunk más metodika alapján tartják számon a haláleseteket, Kunetz úgy vélekedett: a magyar járványkezelés nem néz szembe a tényekkel, hanem megpróbálja azokat úgy hajlítani, hogy az számára kényelmes legyen.

Hazugság, amit Orbán Viktor mondott. Hazugság, amit Müller Cecília mondott

– jelentett ki a szakértő.

Elmondta a járvány elején ők maguk függesztették fel a boncolást, mely során meg lehetne állapítani a halál okát. Kásler Miklós utasítása szerint, akinek amúgy is volt olyan betegsége, amiben meghallhatott volna, akkor azt a betegséget kell a halál okaként megjelölni, a koronavírus-fertőzést pedig csak kísérőbetegségként.

 

Fotó forrása: Dr. Kunetz Zsombor Facebook oldala.