Bárkinél lekapcsolhatja az internetet a magyar állam

Ország

Veszélyes irányba növeli a titkosszolgálatok hatáskörét az a törvénymódosítás, amit kedden fogadott el az Országgyűlés – írja a Népszava.

A Semjén Zsolt által benyújtott, és a Jobbik által tévedésből megszavazott jogszabály a nemzetbiztonsági törvényt és az elektronikus információ biztonságáról szóló törvényt is több ponton kiegészíti a kiberbiztonság erősítése jegyében.

A jogszabály kimondja, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat saját hatáskörben elrendelheti az „ideiglenes hozzáférhetetlenné” tételét annak az „elektronikus hírközlő hálózat útján továbbított” adatnak vagy szolgáltatásnak, amely a „magyar kibertér biztonságára fenyegetést jelent”, vagy „amely honvédelmi vagy szövetségi érdeket sért vagy veszélyeztet”.

Az „ideiglenes hozzáférhetetlenné tétel” időtartama akár 90 nap is lehet, amit a két említett titkosszolgálati szervezet még egyszer ugyanekkora időtartamra meghosszabbíthat. Az intézkedés praktikusan azt jelenti, hogy valamely online tartalmat, szolgáltatást elérhetetlenné tesznek, vagyis szervereket kapcsolhatnak le, online szolgáltatók működését függeszthetik fel.

Ha a Népszava honlapja megírja, hogy a magyar honvédség tankjai közül mondjuk néhány elromlott, és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, vagy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat ezt saját hatáskörben úgy ítéli meg, hogy honvédelmi érdeket veszélyeztető információról van szó, akkor a Népszava online-t is szüneteltetni lehet 90 plusz 90 napra? Vagy bármely más magyar online lapot, vagy akár a szerver szolgáltatóját?

– tette fel a kérdést Harangozó Tamás. A parlament honvédelmi és rendvédelmi bizottságának szocialista tagja szerint nyilvánvaló, hogy egy online tevékenységet végző vállalkozást ezzel egyszerűen tönkre lehet tenni.

A politikus kifejtette, természetesen egy államnak késznek kell lennie egy kibertámadás, vagy bármely, az online térből érkező fenyegetés, jogsértés elhárítására. Ez a törvényszöveg – így Harangozó – azonban annyira elnagyolt és olyan elemeket tartalmaz, hogy egyszerűen bunkósbottá válhat a kormány kezében. – Alkalmas eszköz ez arra, hogy elhallgattasson, ellehetetlenítsen akár internetes tartalomszolgáltatókat, akár más vállalkozásokat – jelentette ki az MSZP-s képviselő.

Szerinte egy kibertámadás elhárítása vagy egy káros, tiltott tartalommal szembeni intézkedés nyilvánvalóan nem tart 90, főleg nem kétszer 90 napig, hanem jellemzően néhány órán, maximum néhány napon át.

Ha azt tartalmazná a szöveg, hogy maximum 12, 24, 36 órára tehet hozzáférhetetlenné egy hírközlő hálózatot vagy szolgáltatást, akkor még el is tudnám hinni – ha jóhiszemű vagyok –, hogy a kormány célja ezzel valóban a védekezés. De a kétszer 90 napos időtartam teljesen érthetetlen és semmi köze a védekezéshez

– mondta Harangozó Tamás.

Hozzátette, a törvény másik része, miszerint ilyen intézkedést tehetnek a titkosszolgálatok akkor is, ha a saját megítélésük szerint, egy ilyen tartalom, vagy szolgáltatás „honvédelmi érdeket veszélyeztet”, kifejezetten veszélyessé teszi a helyzetet.

1 thought on “Bárkinél lekapcsolhatja az internetet a magyar állam

  1. Nem az ällam kapcsolja ,vagy kapcsoltatja le,hanem az ÄVH. azällam nem a fidesz ,vagy orbän ,ezt tudnia kell mindenkinek,es tudja is az egesz viläg

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.