Meghalt Jiří Menzel

Kultúra

Szeptember 5-én, szombaton 82 éves korában elhunyt Jiří Menzel Oscar-díjas cseh rendező – közölték helyi források. Felesége, Olga Menzelová egy Facebook-videóval emlékezett meg a világhírű művészről.

A 24.hu összefoglalója szerint Jiří Menzel kéttucatnyi játékfilmet, valamint dokumentumfilmet rendezett, emellett Csehországban és más államokban, köztük Magyarországon, számos színházi előadás fűződik a nevéhez. Hazánkban 2004-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel ismerték el.

Színészként mintegy 80 filmes és televíziós alkotásban szerepelt. A Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéért, amelyet Bohumil Hrabal művéből rendezett, 1967-ben megkapta az Oscar-díjat. A prágai tavasz eltiprása után öt évig nem rendezhetett filmeket. Az 1985-ben készült Az én kis falum című filmje minden idők egyik legnépszerűbb cseh vígjátéka, amely 1986-ban újabb Oscar-jelölést hozott a rendező számára. A filmben Bán János Jászai Mari-díjas színész alakítja a főszerepet.

Menzel játszott Böszörményi GézaMaár GyulaSimó Sándor munkáiban, Szabó István Az ajtó című filmjében és Koltai Róbert Világszám!-jában is, színészként utoljára Martin Sulík szlovák rendező Tolmács című filmjében vállalt szerepet, legutolsó filmrendezése pedig a Don Juanok volt.

2017-ben fejműtéten esett át, amely után több mint egy hónapig mesterséges kómában tartották.

Fotó: Jiří Menzel a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjas díszvendégeként 2017. szeptember 8-án. MTI/Vajda János