Nyíregyháza és Szatmárnémeti autópálya

Döntöttek az M49-es autópálya második ütemének folytatásáról

Helyi hírek

A kormány döntött az M49-es román határig tartó második ütemének folytatásáról, így megépül a kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Szatmárnémetiig – jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.

Vitézy Dávid posztjában kiemelte: ez a 45 kilométeres, kétszer kétsávos szakasz teremti majd meg a közvetlen gyorsforgalmi kapcsolatot az M3-as autópályáról Mátészalka alatt elhaladva Csenger majd, Szatmárnémeti felé. A projekt részeként új határátlépési lehetőség is létesül.

Az M3-astól Ököritófülpösig tartó szakasz idén ősszel készül el, míg a román határig tartó folytatást 2029-re kell befejezni

– írja a miniszter.

Vitézy Dávid a bejegyzésben kiemelte, hogy ebben az esetben is egy olyan beruházást örökölt a kormányzat, amelyre már 2024 óta volt egy kivitelezési szerződés a Duna Aszfalttal, azonban nem állt mögötte a korábbi kormány döntései miatt stabil finanszírozás.

A fedezetét Lázár János a választások előtt elvonta és áttette a Mohácsi hídra, a kivitelező számlái mögött nem volt fedezet, miközben az építkezés haladt. A szerződés szerint a kormányzatnak mintegy bruttó 190 milliárd forintot kell biztosítani a projektre.

Vitézy Dávid posztjába úgy fogalmazott: “a korábbi felelőtlen döntések is csak a kivitelezőnek kedveztek volna, hisz ha a minisztérium nem tudja kifizetni a számlákat, még késedelmi kamatot is fizethettünk volna.”

A területszerzés és -előkészítés a tervezett 20 hónap helyett több mint három éve tart, főként a korábbi kormányzati kötelezettségvállalási korlátozások miatt – írja a miniszter hozzátéve, hogy nem hagynak “félkész torzókat”, de a beruházás finanszírozását úgy ütemezik át, hogy az út 2029. június 30-ig elkészülhessen.

A posztban kiemeli, hogy ennek a munkának azért is van jelentősége, mert Románia közben halad a saját oldalán:

a Szatmárnémeti és Óvár közötti csatlakozó gyorsforgalmi út kivitelezési szerződését már aláírták, és a tervek szerint 2029 tavaszára elkészül. A két beruházás együtt hozza létre a várt gyorsforgalmi kapcsolatot Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Észak-Erdély között.

“Fontos látni, hogy a következő 2-3 év központi költségvetésében az örökölt beruházások jelentős kiadásokat jelentenek, legyen szó az M49-esről vagy a Mohácsi hídról és kapcsolódó úthálózatáról” – emelte ki a posztban.

Hozzátette, ezek természetes folyamatok ugyan a ciklusokon átívelő, nagyléptékű beruházásoknál, azonban ez azzal jár, hogy a 2027-es költségvetést újonnan induló beruházások nélkül is már az indulásnál többszáz milliárd forintnyi közúti beruházás terheli.

“Ezzel az adottsággal együtt keressük a mozgásteret az országos közutak régóta halogatott felújításához a források megtalálására” – zárta posztját a miniszter.