bank, OTP bank, kamat, pénz, hitel

A külföldi leánybankok miatt lett nyereséges az első negyedévben az OTP Bank

Magyarországon veszteséges lett az OTP Bank, a külföldi leánybankok teljesítményével azonban sikerült csoportszinten javítani az eredményt – mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes az OTP-csoport első negyedévi jelentését ismertető sajtótájékoztatón szerdán.

bank, OTP bank, kamat, pénz, hitel

A vártnál nagyobb volt az OTP bevétele az első negyedévben

Az OTP-csoport az első negyedévben a vártnál jobb, 194,7 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt ért el, szemben az előző negyedévi 115,1 milliárdos eredménnyel és az egy évvel korábbi 33,4 milliárdos veszteséggel – tette közzé az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében.

Varga Mihály pénzügyminiszter

Varga Mihály szerint Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát az OECD és az EU felmérései szerint

A kormány 2010 óta következetesen azt az adófilozófiát képviseli, hogy nem emelni kell az adókat, hanem beszedni – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten, a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) ünnepi közgyűlése után tartott rendezvényen.

Az Európai Parlament a fosszilis energia kitermeléssel járó metánkibocsátás csökkentését rendelte el

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott álláspontja szerint 2026-tól a szén-, olaj- és gázimportőröket annak bizonyítására kell kötelezni, hogy az importált fosszilis energia is megfelel az energiaágazat metánkibocsátásának csökkentését célzó uniós rendelet követelményeinek – tájékoztatott az uniós parlament kedden.

A K&H szerint a 10 milliárd feletti éves árbevételű cégeknél várható munkaerő-felvétel

Az egyéves tervek alapján a legnagyobb eséllyel a 10 milliárd forint feletti éves árbevételű, az ágazatok közül az iparban, míg területileg a kelet- és nyugat-magyarországi cégeknél várható munkaerő-felvétel – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2023 első negyedéves méréséből, amit kedden juttattak el az MTI-nek.