Autópálya-matrica árak januártól

Jön az egynapos autópálya-matrica, az Európai Parlament jóváhagyásával

Gazdaság

Bevezetik az egész EU-ban az egynapos sztrádamatricát, miután az Európai Parlament jóváhagyta módosítási javaslatot – írja a Telex.

Az EP döntése a tranzitra, országon való átutazásra vonatkozik, vagyis ebből az még nem feltétlenül következik, hogy a hazai autósok is vehetnek majd itthon egynapos matricát, de a külföldi utazásoknál már ez is segítség.

A döntés értelmében az uniós tagállamoknak két éven belül kell implementálniuk az uniós szabályt a hazai jogrendjükbe, vagyis 2024-től elvileg az egész EU-ban lehet majd egynapos matricát is választani.

Az Európai Parlament arról is döntött, hogy a teherautók útdíjfizetési rendszere néhány éven belül a jelenlegi időalapú elszámolás helyett a kilométer-alapúra változik, így jobban számításba vehető a tényleges környezetterhelés. A “szennyező fizet” elvet a matricarendszerben is jobban szeretnék érvényesíteni, így a tagállamok eltérő díjszabást állapíthatnak meg a benzines, a dízel és a hibrid meghajtású járművekre.