ukrán katonák

Orosz források szerint a Donyeck környéki harcokban súlyos veszteségeket szenvedtek az ukrán erők

Európa

Tizennégy visszavert ukrán támadásról számolt be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve.

Mint mondta, az ezek során elszenvedett ukrán veszteség mintegy 840 fő volt. Közülük a tábornok szerint mintegy 350 katona a Donyeck környékén vívott harcokban esett el vagy sebesült meg. A megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között nevezett meg egyebek között két vezetési pontot, három lőszerraktárt, két harckocsit és egy Mi-8-as helikoptert. Az orosz védelmi tárca közölte, hogy a Fekete-tengeren az orosz Szamum légpárnás rakétahordozó fedélzeti fegyvereivel megsemmisített egy őt támadó ukrán személyzet nélküli motorcsónakot.

Gyenyisz Pusilin, a “Donyecki Népköztársaság” megbízott vezetője csütörtökön a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva valótlannak nevezte azt az állítást, amely szerint az ukrán erők elfoglalták Andrijivka községet Artyomovszk (Bahmut) közelében. Azt mondta, hogy kemény harcok folynak Andrijivka és Kliscsijivka környékén, és éppen az orosz erőknek sikerült kedvezőbb állásokat elfoglalniuk. Jan Gagin, Pusilin tanácsadója a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva hírszerzési és egyéb forrásokra hivatkozva azt állította, hogy az ukrán fegyveres erőknek a háború kezdete óta elszenvedett vesztesége elérte a félmilliót. Azt mondta, hogy egy hete az MTSZ Ukrajina mobilszolgáltató egy olyan videót osztott meg az interneten, amely szerint 400 ezer behívott már sohasem veszi fel a telefont.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek ukrán tüzérségi támadást a helyi hatóságok. A Kurszk megyei Tyotkinóban és a Luhanszk megyei Kerminnában egy-egy civil életét vesztette, Donyeckben pedig további kettő megsebesült csütörtökön ukrán tüzérségi tűz következtében. Marat Husznullin orosz miniszterelnök-helyettes a Telegram-csatornáján közölte, hogy 59 napi munkálatok után csütörtökön megnyitották a gépkocsiforgalom előtt a Krími hídnak a júliusi támadásban megsérült baloldali szakaszát. A jobboldali szakaszt november 1-jére tervezik helyreállítani.