A Bizottság közel 2 milliárd eurót fordít a Digitális Európa programból a digitális átállás előmozdítására

Európa

A Bizottság elfogadta a Digitális Európa program három munkaprogramját, felvázolva a célkitűzéseket és a konkrét témaköröket, amelyeknek összesen 1,98 milliárd eurós keretösszeget biztosít. A Bizottság célja, hogy évtizedünket Európa digitális évtizedévé tegye, és ebben az első három munkaprogram stratégiai beruházásainak döntő szerep jut. A Digitális Európa program célja Európa technológiai szuverenitásának megerősítése, és a polgárok, a közigazgatási szervek és a vállalkozások javát szolgáló digitális megoldások piaci bevezetése.

Az 1,38 milliárd EUR értékű fő munkaprogram 2022 végéig a mesterséges intelligencia (MI), a felhő és az adatterek, a kvantumkommunikációs infrastruktúra, a fejlett digitális készségek, valamint a digitális technológiáknak a gazdaságban és a társadalomban való széles körű használata területén megvalósuló beruházásokra összpontosít. E fő munkaprogram mellett a Bizottság két célzott munkaprogramot tett közzé: az első a kiberbiztonság területén nyújtott finanszírozásra összpontosít, ennek költségvetése 2022 végéig 269 millió EUR; a második pedig az európai digitális innovációs központok hálózatának létrehozására és működésére összpontosít, 2023 végéig 329 millió eurós költségvetéssel.

A teljes sajtóközlemény