Kezdődjenek mihamarabb tárgyalások a nagy hazai tudományegyetemek állami kézbe vételéről – sürgette Brenner Koloman, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezető-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus hangsúlyozta: nem az alapítványi formával van bajuk, hanem azzal, hogy már előzetesen lehetett látni, a kuratóriumokba kizárólag fideszes miniszterek, államtitkárok és a holdudvar tagjai kapnak majd kinevezést. Időközben a miniszterek és az államtitkárok távoztak a kuratóriumokból, de lehet látni, hogy nagy és komoly megsértése az egyetemi autonómiának az, hogy a kuratórium és a tagok olyan döntésekbe is beleszólnak, amelyek a középkor óta az egyetemi polgárok parlamentjének, a szenátusnak a jogkörébe tartoznak – jelentette ki.
Brenner Koloman azt szorgalmazta: kezdődjön tárgyalás a nagy hazai tudományegyetemek választott vezetőivel, hogy visszatérnének az állami fenntartás és finanszírozás alá, “ahogy az a kontinentális Európában mindenütt szokás”. A politikus azt is szorgalmazta: a kormány függessze fel a Budapesti Corvinus Egyetem kuratóriumát, miután az intézmény elbocsátott egy olyan oktatót, aki vizsgabotrányt robbantott ki, és induljon objektív vizsgálat az ügyben.