Lezárult a HSUP program a szegedi egyetemen

Egyetem

A Hungarian Startup University Program 2022/2023-as tanévének II. félévében 32 egyetemen 194 projektcsapat kapott lehetőséget országszerte ösztöndíj támogatás mellett innovatív ötleteik megvalósítására. A Szegedi Tudományegyetemen 151 hallgató végezte el sikeresen a képzést.

Tüdődaganat diagnosztikai mellény, lebomló cigarettacsikk, okos biciklizár – csak néhány, azok közül az ötletek közül, amelyeket a szegedi egyetem hallgatói dolgoztak ki és valósítottak meg a Hungarian Startup University Program (HSUP) kapcsán.

HSUP230623HagiN-50

A HSUP célja a hazai egyetemisták megismertetése az innováció világával, a modern vállalkozói ismeretekkel és különösen a startupok működésével, mindezt egy új, közös online oktatási platformon keresztül – tudtuk meg Baka Dávidtól. A Szegedi Tudományegyetem HSUP koordinátora elmondta, a program második szemeszterében 16 ösztöndíjas csapat dolgozott a szegedi egyetemen, akik közel 56 millió forint ösztöndíj támogatást kaptak. A fiatalok a tananyagon felül nyolcalkalmas üzleti képzéssorozaton vehettek részt és egyéni mentorálást is kaptak az SZTE Virtus mentor team szakembereitől. A nyolcalkalmas workshopokon szó esett többek között a vásárlói szokások feltérképezéséről, weboldal és appok fejlesztéséről. A diákok megismerkedhettek a piacra lépési és árazási stratégiákkal és megtanulhatták a hatékony üzleti tervezés alapjait. Ezen felül pedig a befektetők bevonzásához is kaphattak tippeket.

HSUP230623HagiN-30

Szakmailag minden csapat sikeresen teljesítette a félévet, amit egy szakmai és közösségépítő alkalommal zártunk június 23-án. A több, mint 60 fős rendezvényen bemutatkozott az SZTE Innovációs Igazgatósága. Az eseményt Gáspár Krisztián innovációs Igazgató nyitotta meg, aki tájékoztatta a hallgatókat az egyetem által biztosított lehetőségekről, megköszönte egész éves munkájukat és inspirálta őket arra, hogy folytassák projektjeiket.

Az esemény résztvevői három SZTE HSUP alumni csapat inspiráló előadását hallgathatták meg. A myRISK-ét, amely egy webes applikáció, ami nyomon követi a felhasználó egészségi állapotát, megmutatja mekkora a kockázata bizonyos betegségek kialakulásának és hogy hogyan csökkenthető ez a kockázat, majd személyre szabott életmód tanácsadást ad a felhasználónak. A ReFilamer-ét, akik egy olyan gépen dolgoznak, ami képes akár otthoni körülmények között filamentet (a legelterjedtebb 3D nyomtatási technológia alapanyagát) előállítani műanyag hulladékból, és a Cashier Basket-ét, akik célja, hogy megreformálják a bevásárlást, mind a bolt, mind a vásárló szempontjából egy okos bevásárlókocsi és a hozzá tartozó mobilalkalmazás elkészítésével.

HSUP230623HagiN-070

A HSUP eddigi legjobb szegedi ötletei részt vehettek szakmai nemzetközi kiutazásokon, és bemutatkozhattak külföldi expókon. A szervezők a sok pozitív visszhang miatt a jövőben is terveznek hasonló támogatást nyújtani az alumni csapatok részére – közölte a résztvevőkkel a közösségépítő esten Suba Attila, az Express Innovation Agency Zrt. vagyis a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal innovációs ügynökségének Startup divízió igazgatója.

2023. Július 12-én pedig a Velencei-tó mellett rendezett HSUP Demo Day-en a legpiacképesebbnek ítélt 20 csapat között mutathatja be a szegedi egyetemről négy team a második félév során kidolgozott innovatív projektjét, hogy versenybe szálljon neves kockázati tőkebefektetők, üzleti angyalok és piaci szakemberek pénzügyi és mentori támogatásáért.

(SZTE)