Lagzi Lajcsi

Cserbenhagyta a közönségét Lagzi Lajcsi

Bulvár

Milliós kárt okozott Galambos Lajos azzal, hogy nem szólt a szervezőknek, hogy nem tud elmenni a fellépésekre, mert börtönben lesz.

A mulatós zenész tegnap vonult be a baracskai börtönbe, amit a legnagyobb titokban tett. Bár tudta, mikor jön el ez az idő, mégsem szólt azoknak a klubtulajdonosoknak, akik megállapodtak vele egy-egy buli kapcsán. A Borsnak sikerült beszélnie két szervezővel is, akik egy pillanat alatt kerültek bajba, amikor meghallották, hogy Galambos börtönbe vonult.

Lajcsi nem csak engem, de a közönségét is cserbenhagyta, hiszen nem szólt senkinek arról, hogy mikor megy be. Május elejére szerveztünk egy bulit. Igaz, csak szóban állapodtunk meg, vagyis nincs szerződésünk, de így is bíztunk egymásban, így elkezdtem értékesíteni a jegyeket

– nyilatkozta a lapnak az egyik budapesti klub tulajdonosa, aki így rengeteget bukott, hiszen a buli Lajcsi nélkül elmarad.

Átverve érzem magam, de hát nem tudok mit tenni. Ez van. Milliós a kár

– mondta csalódottan a klubtulajdonos. Hasonlóan járt egy másik tulaj is, ők is szóban állapodtak meg Galambos Lajossal egy májusi buli kapcsán.

Nem beszéltünk arról, hogy mi lesz akkor, ha időközben Lajcsinak be kell vonulnia, mert ő ezt nem említette, én pedig nem akartam udvariatlan lenni, illetve határozott volt azzal kapcsolatban, hogy kint lesz

– mondta a másik klub tulajdonosa, aki szintén meghirdette Lagzi Lajcsi koncertjét, már lefoglalták az asztalokat, eladták a jegyeket a bulira. Nincs más választása, ő is fizethet vissza mindent.