Kanye West Hitler és a nácizmus megszállotja

Bulvár

Kiderült, a náci diktátor megszállottja a világhírű rapper, amiért sokan el is fordultak tőle.

Kanye West egyik volt alkalmazottja állítja, a rapper olyannyira oda van Adolf Hitlerért, hogy az ő módszereivel vezette üzleti vállalkozásait, ami „ellenséges munkahelyi környezetet” teremtett – írja a Blikk.

Dicsérte Hitlert, hogy milyen ügyesen volt képes gyorsan ekkora hatalmat felhalmozni, és arról is beszélt, hogy milyen nagyszerű dolgokat ért el ő és a náci párt a német népért

– mondta az informátor, aki nem akarja felfedni kilétét, mert tart Kanye West megtorlásától. A rapper nyíltan beszélt előttük a Mein Kampf iránti csodálatáról is, sőt, tervei között szerepelt az is, hogy a 2018-as albumát Hitler címen hozzák ki, de végül erről le tudták őt beszélni és így lett az album címe a “Ye”.

Néhány héttel ezelőtt Kanye West – aki ma már Ye-nek hívja magát –  óriási felháborodást váltott ki a párizsi divathéten, ahol White Lives Matter (a fehér élet számít) feliratú pólót viselt. Később pedig olyan antiszemita kijelentést tett a közösségi oldalán, amit úgy lehet értelmezni, hogy halálos csapást mér a zsidó emberekre.

Fotó: Instagram/kanyethegoatwest