Dér Heni

Dér Heni megvédte Schobert Norbiékat

Bulvár

Az énekesnő a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a Norbiékat ért botrány kapcsán.

A nagy Norbiréka biznisz nevű Facebook-csoportnak 38 ezer tagja van, akik lassan tíz éve gyalázzák Schobert Norbit és családját. Norbi perre megy, nem nyugszik, amíg ki nem derül, ki vagy kik állnak a csoport mögött.

A Blikk vette észre, hogy Dér Heni nem bírta szó nélkül nézni a botrányt, a közösségi oldalain szólalt fel Schobert Norbiék mellett.

Önmagában az is gyomorforgató, hogy egyesek mások gyerekeiből, családtagjaiból képesek napról napra, hétről hétre, évről évre gúnyt űzni. Az pedig, hogy mindezt – legtöbbször – név és arc nélkül, kamu profilok, álprofilok mögé bújva, hordába szerveződve követik el, ráadásul 8 éve büntetlenül, minden határon túlmegy

– írja az énekesnő, aki magától értetődőnek tartja, hogy szolidaritást vállal Norbiék mellett, bár szerinte ez az ügy nemcsak róluk szól.

Most ők voltak az áldozatok, holnap én, holnapután te!

– vélekedik Dér Heni, aki szerint véget kell vetni az anonim zaklatásnak és a verbális bántalmazásnak. Felhívást is intézett emiatt követőihez, arra kérve őket, csatlakozzanak hozzá.

Fotó: Facebook/der.henrietta